Marxon nincs mit ünnepelni, Juncker úr
A kommunista rendszer áldozatai egy torz, embertelen és beteg egyenlőségi ideológia nevében szenvedtek és haltak meg. Vélemény.
A kommunista rendszer áldozatai egy torz, embertelen és beteg egyenlőségi ideológia nevében szenvedtek és haltak meg. Vélemény.
Az Európai Bizottság elnöke aggódik a Brüsszelben és Luxembourgban dolgozó brit uniós alkalmazottakért, akiknek a Brexit miatt bizonytalanná vált a sorsuk.
Felháborodtak, amiért az Európai Bizottság elnöke beszédet mond Marx születésének 200. évfordulóján.
A kormányfő a Fidesz-frakció alakuló ülésére érkezőben, újságírói kérdésre válaszolva árulta el, mit gondol a Brüsszelben elhangzottakról.
Nem sokáig menekül az EU haragja elől az újraválasztott Fidesz.
Találkozunk három hónap múlva, Monsieur Juncker!
Még a lengyel és a cseh miniszterelnök sem vetette el, hogy a jogállamisághoz vagy a menekültek elhelyezéséhez kössék az uniós pénzek elosztását.
Indul a harc az új hétéves költségvetésről. Brüsszel azt várja a tagállamoktól, hogy ezúttal gyorsan jussanak megállapodásra, Günther Oettinger felelős biztos pedig elmondta, szerinte mi kell ahhoz, hogy ne csökkenjenek a támogatások.
Többek közt az amerikai külügyminiszter és az Európai Bizottság elnöke is megszólalt.
Az EB elnöke szerint még meggondolhatják magukat.
Az Európai Unió kapui továbbra is nyitva állnak az Egyesült Királyság előtt, amennyiben a szigetország felülvizsgálná a kilépésről (Brexit) szóló korábbi döntését – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden Strasbourgban arra utalva, hogy a Brexit folyamata még visszafordítható.
Úgy tűnik, a magyar kormány nyitott kapukat dönget az Európai Bizottságnál az idei év egyik legnagyobb vitájában, az új EU-költségvetéssel kapcsolatban. Lázár János legalábbis olyan Brüsszel-párti beszédet tartott egy konferencián, hogy magunk is alig hittük el.
Azt azért túlzás lenne állítani, hogy minden vitás kérdésben megegyeztek volna az EU állam- és kormányfői.
Brüsszel megint megszólalt, Jean-Claude Juncker tüntetőleg Navracsics Tiborral együtt írt levelet olyan dolgokról, mint oktatás, kultúra, szabad sajtó, populizmus.
Mivel az uniós pénzeket saját maga újraválasztására használná a Fidesz, így a kifizetések azonnali leállítását követeli több visszavonult európai politikus – egy erről szóló nyílt levelet köröztetnek az Európai Parlamentben.
Magyarország álláspontja világos: azt képviseli, hogy csak az egyes országok mondhatják meg, kit engednek be a saját területükre. Ha erről Brüsszel vagy Berlin dönthetne, akkor nekik lennénk alárendelve, ez pedig megengedhetetlen – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a brüsszeli csúcsról szólva.
Békés hangulatban kezdődött az EU-csúcs, bár nagy előrelépés nem is várható a kétnapos brüsszeli találkozón.
A tárgyalások második szakaszának megkezdését javasolja az EU. Erre szűk ötszáz nap van, ezért két év átmeneti időszak várható a britek EU-ból való kilépése, 2019. március 29-e után. A brit kormányfő azt ígérte: garantálják a szigetországban élő uniós polgárok jogait.
Egyre több jel mutat arra, hogy megállapodhatott a Brexit fő kérdéseiről az EU és London.
Egy portugál egyetem kedvéért öltözött be Halloween napján az Európai Bizottság elnöke.